Még él a V8: jön a 6. generációs GM small block

2023.01.24. 11:26

Készül a hatodik generációs small block - jelentette be a GM az előző héten. Pontos technikai paramétereket egyelőre nem közöltek, de azt készséggel elárulták, hogy szépen feltornyozott dollárkupacokat tolnak a frissülő V8 alá. A gyártó 854 millió dollár befektetésével bizonyítja, hogy még nem mondanak le a belsőégésű motor okozta örömökről.

A 854 millióból a Flint motorgyárnál költenek 579 milliót, akik forgattyúsházak, hengerek, hengerfejek gyártásában és összeállításában utaznak. A michigani Bay City-i üzem, ahol vezérműtengelyeket és hajtórudakat készülnek 216 milliót kap, míg a maradék a többi beszállító között oszlik szét.

A Chevrolet small block története 1954-ig nyúlik vissza, vicces, hogy akkoriban azért kapta a nevét, mert az első generáció volt a világ legkisebb V8-asa, a maga - akkor - 4,3 liter hengerűrtartalmával. Legutóbbi változatát, az ötödik generációt 2013-ban mutatták be.

Jelenleg néhány GM SUV mellett olyan érdekes autókban szolgálnak, mint a Camaro vagy a Corvette. A hatodik generációt még csak fejlesztik, és könnyen meglehet, hogy ez lesz az egyik utolsó V8, de az ígéretet is magában hordozza, hogy van még néhány év, ameddig velünk marad.