Kisteleken nem verték nagy dobra, hogy újabb akkumulátorgyárat húznak fel

2023.02.27. 10:55

A kisteleki lakosság, sőt hivatalosan még a képviselők sem ismerhették meg egy 500 milliárd forintos beruházás részleteit, mielőtt az megszavazták volna, de azt azért lehetett sejteni, hogy egy újabb akkumulátorgyárnak adnak területet. A 24.hu ma reggeli cikke szerint ennek ellenére a képviselő testület lényegében csont nélkül megszavazta a beruházást. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy pont az utóbbi időszakban Debrecenben, Gödön és Győrben is komoly indulatokat szított, hogy az ott élők bevonása nélkül hoztak hasonló döntést.

Nagy Sándor, Kistelek polgármestere elismerte, hogy a Mercedes és a BMW kínai-koreai beszállítója költözik a 12 hektáros telekre. A település januári testületi ülés jegyzőkönyve azonban arról árulkodik, hogy a terület értékesítésének megszavazásakor még csak sejteni lehetett, hogy a kormányzat által favorizált, akkumulátorgyártás számára fogják átadni a területet. De a polgármester akkor még mindössze annyit árult el a képviselőknek, hogy az Európa-Center-Miskolc Kft.-vel tárgyalt, amely egy olyan kínai-koreai befektető számára keres területet, amely alkalmas arra, hogy kielégítse a gyár magas víz- és energiaigényét.