Villanyautó lesz bőven, de ki fogja ezeket javítani?

2023.03.01. 16:13

Rengeteg ország a következő évtized közepére át akarnak állni az elektromos autózásra, ám egy brit szakmai szervezet szerint az autószerelők átképzése nem tud lépést tartani ezzel a tempóval. 

Forrás: Getty Images / iStockphoto / shironosov
Forrás: Getty Images / iStockphoto / shironosov

A fejlett országok, köztük az EU-s tagállamok, az USA és az Egyesült Királyság is azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy 2030-2035-re már csak részben vagy teljesen elektromos meghajtású autókat értékesítsenek az autószalonokban.

Az Egyesült Királyságban lévő autó-összeszerelő üzemekben már 2022-ben is több mint 234 ezer tisztán elektromos, konnektorból tölthető hibrid motoros vagy hagyományos hibrid motoros autókészült. Ez a teljes gyártás több mint 30 százaléka volt. Ahogy szaporodnak az ilyen autók az utakon, úgy nő a kereslet az olyan autószerelők tudására, akik képesek megfelelő színvonalon karbantartani ezeket. Úgy tűnik azonban, hogy gond lehet az utánpótlásukkal – idézi a CNBC a brit Institute of the Motor Industry (IMI) szakmai szervezet vizsgálatának fő tanulságát.

Sok szerelőnek kellene bizonyítvány

A jelenlegi helyzet az, hogy a szigetországban az autószerelőknek csak 16 százaléka rendelkezik megfelelő képzettséggel a teljesen vagy részben elektromos meghajtású autók javításához. Az IMI becslése szerint 2030-re 77 ezer, 2032-re pedig 89 ezer olyan szakemberre lesz szükség, aki rendelkezik a szervezet elektromos autók javításához szükséges TechSafe bizonyítványával.

A szakértők a mostani kilátások alapján úgy látják, hogy az autósok először 2029-ben kerülnek majd szembe azzal a helyzettel, hogy nehezen találnak olyan szerelőt, aki képes autójuk elektromos meghajtásának javítására, karbantartására.

Az IMI előrejelzése szerint 2029-ben még csak 700 kellően képzett autószerelő fog hiányozni a szervizekből, ám ez a szám 2032-re 13 ezer fölé növekedhet. A hiány kényelmetlenséggel és komoly veszélyekkel is jár majd.

A szerelőhiány első következménye az előrejelzés szerint az lehet, hogy az autósoknak messzebb kell vinniük járművüket szervizbe, mert a közelükben esetleg nem találnak olyan mestert, aki meg tudja javítani – mondja Steve Nash, az IMI vezérigazgatója. A második következmény a költségek emelkedése lesz egyszerűen a szakember kereslet és -kínálat felborulása miatt.

Komoly veszélyt jelenthetnek a YouTube-szakemberek 

A harmadik következmény már kifejezetten veszélyes. Ha esetleg egyesek úgy gondolják, hogy YouTube-videók segítségével saját maguk oldják meg autójuk szervizelését, az végzetes lehet. Ezek a járművek igen magas elektromos feszültséget állítanak elő, így egy rossz mozdulat halálos áramütéshez vezethet. A belső égésű motorokkal 100 éves tapasztalatokat szereztünk, míg az elektromos meghajtásról jóval kevesebbet tudunk – figyelmeztet Nash.

Az IMI mellett az European Association for Electromobility, az AVERE is hasonló problémára figyelmeztet. Az autószerelők mellett az elektromos autózás infrastruktúrájának más elemei, például a töltőhálózat fenntartása is újfajta képességekkel rendelkező szakmunkásokat igényel. A szakmai szervezeteket aggasztja, hogy a gazdasági nehézségek miatt a vállalatok elsőként a szakképzésüket építhetik le, mivel az nem tartozik fő tevékenységeik közé.

Logikus, hogy az állam részvételére lenne szükség. A brit kormány a CNBC-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy nem lesz gond a szigetországban az e-mobilizáció szakemberhátterének biztosításával. Erre több milliárd fontot fognak biztosítani az adófizetők pénzéből.