Át akarta verni a rendőröket a fifikás BMW-s – nem jött be

2023.03.14. 11:36

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfivel szemben, aki 2021. július 24-én a vádirat szerint olyan állapotban ült volán mögé, hogy nem észlelte az előtte forgalmi okból megállt járművet, ezért annak fékezés nélkül nekiütközött. A vétlen gépkocsiban ülő nő több csontja eltört, de a balesetet okozó autóban ülő kiskorú is könnyebben sérült. Innen jön a csavaros rész.

fekete-auto-980x846.png
Fotó: Magyarország Ügyészsége

A nyírségi férfi az ütközés után tovább indult, és egy kerítésnek hajtott. A férfi éppen ittas állapotban volt, vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és persze a vezetés alól éppen el volt tiltva. Felismerve a helyzetet a következőre jutottak: a hátul ülő kiskorút ültették a volán mögé, ameddig ő hátra ült. Eközben sofőr szintén kocsiban ülő testvére elment megnézni, hogy mi történt a másik autóval, ő pedig gyorsan kiokosította a kiskorú ismerősét, hogy mit mondjanak a rendőröknek. Nem jött be.

Az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetéssel, segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével és eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetéssel vádolja a férfit.