Gyalogosok közé hajtott egy autós Budapesten

2023.03.14. 13:10

2023. március 14-én reggel 8 órakor gyalogosok közé hajtott egy személygépjármű a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél. Az autós öt embert sodort el, akik közül kettő könnyebben sérült. Őket a kiérkező mentősök látták el.

A 27 éves sofőr a Hungária körútról a Kerepesi út irányába akart kanyarodni, amikor elmondása szerint rosszul lett, ekkor hajtott fel a járdára. A férfit a mentők kórházba szállították.

A Blikk azt írja, sikerült megszólaltatni egy szemtanút a helyszínen: "8 óra 10 perckor történt, jöttünk a metrótól. Ott álltunk a zebránál, vártuk a zöld lámpát, amikor egyszer csak azt vettük észre, hogy egymás hegyén-hátán borulunk. Hátranéztem, és az a fekete autó arról jött, a Hungáriáról és felpattant a padkára. Elkezdtünk felállni és mindenki kérdezte, hogy ki milyen sérülést szenvedett. Aztán már itt volt a rendőrség." - idézik Katalint, aki azt is elmondta, hogy a sofőrön kívül senkit nem vittek kórházba.