Nem tudják, mit kezdjenek a rollerekkel

2023.03.15. 15:47

Az Egyesült Királyság kormánya évek óta hitegeti az elektromos rollerek kölcsönzésével foglalkozó vállalkozásokat, hogy szabályozza a rollerhasználatot, ám egyre fájóbban késik ígérete teljesítésével.

SAM7576

A svéd Voi Technology, Európa egyik rollerkölcsönzéssel foglalkozó vállalata, amelynek rollerei a szigetország nagyvárosaiban is futnak, azt követeli a brit kormánytól és parlamenttől, hogy tűzzön ki végre határidőt a rollermegosztás szabályozására – tudósított az Intelligent Transport hírportál.

A cég szerint ennek hiányában befektetések és munkahelyek veszhetnek el. Nagy Britanniában jelenleg a rollermegosztó szolgáltatások csak kísérleti vállalkozásként működtethetők. Az ezzel foglalkozó vállalatok ideiglenes tevékenységi engedéllyel rendelkeznek azzal az indokkal, hogy a kormány és a helyhatóságok keresik az olcsó, fenntartható, egyszerű városi közlekedés új formáit. Ez a bizonytalan helyzet azonban már két és fél éve áll fenn, miközben a Voi adatai szerint 1,2 millió ember 21,5 millió kilométert rollerezett a brit települések útjain és járdáin. Ezzel becslésük szerint nyolcmillió autóval megtett kilométert helyettesítettek, és csak 2022-ben 50 millió font (21,4 milliárd forint) adóbevételt termeltek a helyhatóságoknak

A mikromobilitás jövője azonban veszélybe kerülhet, ha a kormány és a törvényhozás nem szabályozza személyre szabottan ennek a közlekedési módnak a feltételeit.  Közel három évvel az elektromos rollerek megjelenése után a vállalkozások még mindig nem tudják, mi lesz a sorsuk 2024 májusa után, amikor lejárnak a jelenlegi, ideiglenes szolgáltatási engedélyeik.

Az Egyesült Királyság az egyetlen olyan ország Európában, amelyben a rollerekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bármely más motor hajtotta járműre. Magyarán, azon a szinten kezelik ezeket, mint az autókat: az emberek csak akkor használhatják az elektromos rollereket, ha rendelkeznek autóvezetői jogosítvánnyal. Emellett a rollerekre az autókra vonatkozó szabályok szerint kell megkötni közlekedési biztosításokat. Az általános vélekedés szerint e helyett az elektromos kerékpárokra vonatkozó szabályokat kéne követni.