Hivatalos: jövőre kétszer is indul Bamako Rally!

2023.04.07. 06:33

Néhány héttel ezelőtt bejelentettük, hogy elindulunk a 2024-es Budapest-Bamako Rallyn. Célunk, hogy élőben közvetítsünk a versenyről, és túléljük a Túra 4x4 kategória kihívásait. Utóbbiért mindent megteszünk, de sérülésekkel és betegségekkel már előre számolunk.

Azóta Tibivel főként az autóra koncentráltunk, újabbnál újabb ötletekkel traktáljuk Kornyik Attilát, a Kornyik Jeep Works tulajdonosát. Attila jó arc, keményen állja a sarat, legyen az a kerekek alatt vagy a közös Messenger csoportban. A Jeep pedig készül, és az AMTS-t is megjárta idén. Voilá:

Lényeg a lényeg: az első Budapest-Bamako kör pár órával a jelentkezés megnyitása után betelt. Január elején 280 csapat regisztrált, résztvevői pedig a világ minden tájáról érkeznek majd. További 250 team viszont nem fért be az első körbe, így ők várólistára kerültek. Nekik most szerencséjük van, mert a szervezők úgy döntöttek, hogy a verseny történetében először egy második turnust is indítanak Budapest-Bamako Adventure Extra néven. Az Extra futam annyiban tér el az eredetitől, hogy verseny kategóriát nem indítanak majd.

Bár a pontos útvonalat még nem ismerjük, Villám Géza, a túra szervezője azért osztott meg velünk néhány hasznos információt. Az első futam 2024. január 26-án indul hazánkból, viszont a célállomás egyelőre még ismeretlen marad. Tavaly egyébként Sierra Leone fővárosában, Freetownban volt a célállomás, mivel a túra eredeti célja, Mali fővárosa, Bamako már évek óta nem fogadhatta a versenyt a radikális iszlamista és berber csoportok közötti háború miatt.

A második etap 2024. február 16-án veszi kezdetét Budapestről, és különlegessége, hogy az első közös tábor a csodálatos Fez városában, Marokkóban lesz február 19-én. Külön érdekesség, hogy Fez még mindig rally-szűz terület, amit csak kevés észak-afrikai város mondhat el magáról. Ez pedig további izgalmakat és érdekességeket ígér a résztvevő csapatok számára.

A szervezők tájékoztatása szerint április 21-én fogjuk megtudni az útvonalakat, szóval addig a tervezés és az álmatlan éjszakák lesznek a főszereplők. Ha te is kedvet kaptál, április 17-től jelentkezhetsz a Budapest-Bamako Rally hivatalos oldalán, mi pedig hamarosan visszatérünk a legújabb hírekkel.