Land Rover márkanév: élt 75 évet

2023.04.21. 12:13

Szomorú, de úgy tűnik, hogy a Jaguar Land Rover kivonja a forgalomból az egyik legfontosabbnak tűnő márkanevét, vagyis a Land Rovert. Ezentúl a House of brands stratégiát fogja követni a gyártó, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eddig típusjelzésként funkcionáló nevek lesznek a márkák.

Ezt úgy kell elképzelni, mint ahogy a RAM-nél vagy épp a Cupránál: tehát például a Defender ezentúl nem Land Rover Defender lesz, csak simán Defender. Ez mindenképp furcsa és nehezen indokolható döntésnek tűnik, hiszen a Land Rover márkanevet a világon szinte mindenhol jól ismerik, ezért nem tűnik logikusnak, hogy a cég elengedje.

A döntés hátterében az áll, hogy a Jaguar Land Rover jobban elkülönítené az egyes típusok – ezentúl márkák – karakterét egymástól. Nem mintha ezek típusként nagyon egymásra csúsznának, és nem lenne egyértelmű, hogy melyik micsoda. Lesz Jaguar, Range Rover, Defender és Discovery, külön márkanévként.

Gerry McGovern, a JLR kreatív igazgatója szerint a típusok már most is elég erős márkanevek, ezért erre erősítenének rá. Ez valóban így van, ugyanakkor a kereskedők arra hívták fel a figyelmet, hogy ez az egész mizéria könnyen összezavarhatja a vásárlókat.

Maga a Land Rover név nem fog eltűnni teljesen, ami ebben a helyzetben további félreértéseket szülhet. Azt tervezik ugyanis, hogy egyes típusokban lesznek Land Rover feliratok, amolyan kiegészítő típusjelzésként, amivel a gyáriak szerint megbízhatóságot szeretnének sugallni.

A Land Rover, mint márkanév egyébként 1948 óta létezik és most, 75 év után megy majd a levesbe.

Forrás: Jaguar Land Rover