Pár napja vezették be az új vármegyei- és országos bérleteket, de már rengeteget adtak el belőlük

2023.05.04. 15:04

Május elseje óta használható a vármegye- és országbérlet, amikből már több mint százezer fogyott – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára.

BJASZ20211015001

Csepreghy Nándor  rámutatott, hogy Magyarországon nagyjából 4-4,5 millió ember napi szinten ingázik. Az államtitkár kiemelte, hogy amellett, hogy több tízezer forintot tudnak ezzel megspórolni az ingázók, egyszerűbb is a használata, felhasználása, mint a régi rendszerben.

Az államtitkár kifejtette az MTI-nek, hogy ezzel a fővárosihoz hasonló áron juthatnak hozzá a vidéken élő emberek a közösségi szolgáltatáshoz. Mindezek alapján pedig bíznak benne, hogy az új konstrukciónak köszönhetően még több ember veszi igénybe a tömegközlekedést.

A vármegyebérlettel egy adott megye távolsági járatait lehet egy hónapon keresztül korlátlanul használni. Az országos bérlet pedig a főváros kivételével mindegyik megyére érvényes. A vármegyei bérlet ára havonta 9450, az országosé pedig 18900 forint lesz, így, ha valaki két vármegyeszékhely között ingázik, már inkább megéri országbérletet váltania két vármegyei érvényességű bérlet helyett.