Ennél a mini Volkswagennél aranyosabb lemezjátszót még tuti nem láttál
- Ez a kis Transporter maga a lemezjátszó, de nem úgy működik, ahogy gondolnád.
- A T1 körbe-körbe gurul a lemezen, tehát pont fordítva műdödik, mint a hagyományos rokonai.
- Bár nagyon menő, a konstrukciónak akadnak komoly hátrányai is.
A zenehallgatásért rajongó, rendes audiofilek életében általában eljön az a pont, amikor beszereznek egy minőségi lemezjátszót, hiszen semmi nem szól úgy, mint a vinyl. Temérdek őrületesen menő, elképesztően drága lemezjátszó létezik, amik egy bizonyos árszint felett már iparművészeti alkotásként is megállják a helyüket.

Az viszont biztos, hogy annyira egyik se aranyos, mint ez az apró Volkswagen Transporter, amiről elsőre senki nem gondolná, hogy ő maga a lemezjátszó. Nem arról van szó, hogy valójában ez a T1 akkora, hogy belefér egy teljes lemezjátszó, a helyzet ennél jóval viccesebb.

Ez a Transporter ugyanis kicsi, és pont fordítva működik, mint a legtöbb lemezjátszó: ebben az esetben ugyanis a lemez mozdulatlan, és a tű megy rajta körbe. A megvalósítás frappáns és rém egyszerű: a tűt a T1 aljára szerelték, és az autó a körbe-körbe halad a tetszőleges helyre letámasztott lemezen.

Az ötlet váratlanul régi: az első, a lemezen közlekedő Transportert még a Sony készítette 1976-ban, és Chorocco néven érdemes keresni. Azóta rengeteg változatban, különböző cégek gyártották, a legfrissebb verzióját Record Runner néven forgalmazza egy japán gyártó.
Akad azonban egy komoly probléma a megoldással: a lemezeket nem arra találták ki, hogy kerekek guruljanak rajtuk, ráadásul pontatlanul. A pontatlan megvezetés miatt a nútok között erőszakosan hánykolódó tű és a lemezen folyamatosan guruló kerekek egy idő után tönkreteszik a vinylt. A jelenlegi változat kerekei szilikonból készülnek, sőt, az Audio Technicától érkező fej (és benne a tű is) cserélhető, hogy ezek is minimalizálják a lemez elhasználódását.

Ettől függetlenül nem véletlen, hogy már korábban ráragadt ezekre a T1-esekre a nem túl hízelgően record killer becenév. További kompromisszum, hogy az alapmodell csak a saját hangszóróján képes megszólalni, azonban jó hír, hogy kapható Bluetooth-os változat is.
A többféle színben is kapható, hivatalosan a Volkswagen-licenc alapján gyártott T1 kizárólag beépített hangszórós változatáért 99 eurót, vagyis nagyjából 40 ezer forintot, míg a Bluetooth-os verziójáért 127 eurót, azaz körülbelül 52 ezer forintot kell fizetni. A honlapjuk szerint jelenleg minden darab elfogyott.
Forrás: Record Runner
