Az F1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj legnagyobb kérdései
Ha az extrém gyors és szűk dzsiddai versenypálya ne jelentene épp elég kihívást, Bahrein után egy újabb rendkívül forró hétvége vár a Forma-1 mezőnyére Szaúd-Arábiában. Az utóbbi években több kaotikus versenynek is otthont adott ez a helyszín, és minden okunk megvan azt remélni, hogy a 2025-ös futam is emlékezetesen alakul. Lássuk a Szaúd-Arábiai Nagydíj legnagyobb kérdéseit!
Képes lesz magára találni Lando Norris?
Bár csak a szezon ötödik versenye következik, Lando Norris számára fontos lesz a Szaúd-Arábiai Nagydíj. A McLaren versenyzője rögtön győzelemmel kezdte az évet, a teljesítménye azonban azóta egyre kevésbé meggyőző. Mindez a legutóbbi Bahreini nagydíjon csúcsosodott ki, ahol Norris csak hatodik lett az időmérőn, a versenyen pedig nem találta a ritmust. Bár végül a harmadik helyig zárkózott fel, csapattársa, Oscar Piastri senkitől sem zavartatva magabiztos győzelmet aratott.

A puszta eredmények mellett különösen aggasztó, hogy Norris saját bevallása szerint sem érzi komfortosan magát az autóban, a megoldás pedig nem egyértelmű. "Valami nem klappol köztem és az autó között. Nem tudok olyan köröket futni, mint tavaly. Akkor minden kanyarban tudtam, hogy mi és hogyan történik az autóval. Úgy éreztem, teljesen én irányítok. Idén viszont nem is lehetne másabb a helyzet." - nyilatkozta a versenyző Bahreinben.
Mindeközben Norris csapattársa, Oscar Piastri kiemelkedő formában van, és úgy tűnik, remekül érzi magát a 2025-ös McLarenben. Ha az ausztrál szemmel látható előnyre tesz szert a világbajnoki küzdelemben, a csapat őt részesítheti előnyben a továbbiakban. Valószínű ugyanis, hogy a McLaren nem szeretné megismételni a tavalyi hibát, mikor túl későn álltak be a bajnoki címért küzdő pilótájuk mögé. Norrisnak tehát záros határidőn belül javulnia kell, mert ha lemarad, könnyen elhomályosulhatnak a világbajnoki álmai.
Túl van a mélyponton a Red Bull?
Évek óta egyik leggyengébb versenyét teljesítette a Red Bull Bahreinben. Max Verstappen csak hetedik lett az időmérőn, a futamon végig szenvedett, végül pedig a hatodik helyen intették le. Csapattársa, Yuki Tsunoda a tizedik helyről rajtolva végül kilencedik lett.

A jelek szerint nem egyszeri botlásról van szó: a Red Bull a futam után válságértekezletet tartott, Helmut Marko pedig kifejezetten borúlátóan nyilatkozott. Az osztrák szakember szerint "nagyon sok problémájuk van", a csapat teljesítménye pedig "rendkívül aggasztó." Sőt! Marko aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ha a továbbiakban is gyengén teljesítenek, elveszthetik Max Verstappent. (Bár a holland világbajnoki címvédőnek 2028-ig szerződése van a bikákkal, ha a csapat nem teljesít, jogában áll eligazolni.)
Ennek ellenére a Red Bull egy kicsit bizakodva várhatja a Szaúd-Arábiai Nagydíjat. Az energiaitalosok autójának általában fekszik a dzsiddai pálya, aminek finomabb felszínű aszfaltja a gumikat is kevésbé koptatja.
Mi lesz Liam Lawsonnal?
Azt hihettük, hogy a Red Bulltól két futam után menesztett Liam Lawson újra magára talál a Racing Bullsnál, de egyelőre nem ez a helyzet. Az új-zélandi versenyző Japánban 17., a Bahreini Nagydíjon pedig 16. lett.

Utóbbi futamról ráadásul két ütközés miatt három büntetőponttal távozott. Egyértelmű tehát, hogy Lawsonnak javulnia kell, különben a Red Bull kiscsapatától is kitehetik, még ha nem is viharos gyorsasággal.
