Miskolci GTA: 100 kilométeren keresztül menekült egy részeg autós a rendőrök elől

2025.05.09. 10:06

  • Igazoltatásból lett 100 kilométeres autós üldözés Miskolcon és az M3-as autópályán.
  • A férfi ittasan, engedély nélkül vezetett egy lopott autót.
  • A menekülés során rengeteg szabályt megszegett és többször megpróbálta leszorítani a hatóság járműveit.
  • Egy motoros rendőrt sikerült fellöknie, de nem sokkal később elkapták.
  • A többszörösen büntetett előéletű férfit letartóztatták.

Egyszerű igazoltatásnak indult egy hosszas autós üldözés május 4-én, Miskolcon. A járőrök észrevettek egy férfit, aki ittasan, jogosítvány nélkül közlekedett egy lopott autóval, ezért megállították. Egy rendőrautó mögötte, egy mellette állt meg és megkezdték az igazoltatást, mire a férfi nagy gázzal tolatni kezdett, majdnem elütött két rendőrt, majd szintén nagy gázzal elhajtott. A hatóságok szerint Miskolcot nagyjából 150-180 km/h-s sebességgel hagyhatta el.

A részeg férfi az M30-as autóúton, majd az M3-as autópályán kezdett el menekülni Budapest irányába. Nagy sebességgel haladt és többször is cikázott a civilek között, ezzel veszélyeztetve maga körül mindenkit. A hatóságokat többször megpróbálta különböző módszerekkel leszorítani, minden alkalommal sikertelenül. Csak egyszer sikerült fellöknie egy motoros rendőrt, aki egy kézsérüléssel megúszta az esetet.

A menekülés egy pontján a 30 éves férfi autójának első kereke defektet kapott, bár ez még nem állította meg. Miután egy hátsó kereke is elszólta magát, a szalagkorlátnak csapódott. Innen egy rövid ideig még próbálkozott, de két defektes gumival már nem jutott messzire, a rendőrök bő 100 kilométer után sikeresen elfogták. A többszörösen büntetett férfit őrizetbe vették és kihallgatták, de nem tett vallomást. Mivel a férfi ellen több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz az ügyészség, sikeresen kezdeményezték a letartóztatását is.

Forrás: Magyarország Ügyészsége