Új Cadillac George W. Bushnak

2005.01.18. 10:40

Az elnöki limuzin már a Cadillac DTS vonásait viseli, pedig a DeVille utódját még be sem mutatták. Január 20-án, az elnöki beiktatási parádén W. Bush elnök már az új páncélozott járművel vesz részt.

A DTS karosszériaelemeivel elsősorban az elnök limuzinjának orrán és farán találkozhatunk: az új modell láthatóan a szögletes Cadillac-stílust követi, elöl az óriási hűtőrács dominál, míg a keskeny, függőleges tájolású trapezoid lámpák az orr-rész sarkaiba szorultak. A csomagtartó is szögletes lett, a LED-ekkel kitöltött keskeny lámpákat pedig vastag krómléc köti össze.

A motorház és a csomagtartó közt az elnöki limuzinok páncélozott felépítménye található: ez ugyan nem hasonlít egyetlen szériamodell kocsiszekrényére sem, viszont kisarasznyi vastag üvegezésével és a lemezek mögötti páncélzattal hatékonyan védi a bent ülőket az atomcsapáson kívül szinte bármitől. Egyelőre a műszaki tartalomról nincsenek hivatalos adataink, de valószínű, hogy a szokásokhoz híven a legnagyobb GM terepjárókból kölcsönzött nyolchengeres hajtja a túlsúlyos, és bármely szériagyártású Cadillacnél hosszabb, szélesebb és magasabb járművet a hátsó kerekeken keresztül.

A belső térben hatan utazhatnak, közülük a hátsó utasok a legnagyobb kényelemben: a kék bőrrel kárpitozott és fával díszített belső tér főrangú utasait az üléshelyzethez alkalmazkodó aktív ülésekkel és saját hifi rendszerrel kényezteti. Az autó orrán természetesen helyet csináltak a két zászlónak: jobb oldalra a szabályok szerint az amerikai lobogó kerül, míg a bal oldalon az elnöki lobogónak alakítottak ki helyet - ez a zászló csak akkor kerül a limuzinra, ha az elnök épp utazik vele. A zászlók megvilágítását az autóba épített apró reflektorok végzik.

A DTS a pillanatnyilag még szolgálatban álló elnöki járművet váltja fel, amely még a 2001-es évjáratú Cadillac DeVille-től örökölte egyes külső jegyeit.