A Renault-Nissan lett a negyedik legnagyobb autógyártó

2005.02.03. 13:35

A japán-francia páros a világtermelés 9,6%-át adta 2004-ben: összesen 5 785 231 autót állított elő a két cég együttesen. Ebből a mennyiségből 2 489 401 autó Renault, Dacia és Samsung emblémával készült, a maradék 3 295 830 járművet pedig a japánok készítették Nissan vagy Infiniti márkanéven. A tavalyi évhez képest mindez 8%-os növekedést jelent, bár ez elég egyenlőtlenül oszlik meg a két gyártó közt. A Nissan eladásai 11%-kal emelkedtek, míg a Renault csoport összességében mintegy 4,2%-kal adott el több autót 2004-ben, mint egy évvel korábban. A közvetlen vetélytársak gyengélkedésére vezethető vissza, hogy a Renault és a Nissan együtt megelőzi a DaimlerChryslert és a VW csoportot az eladott autók számának tekintetében, így a GM, a Toyota és a Ford után jelenleg a negyedik legnagyobb autógyártóként tartják számon a világon.

A Renault sajtóközleménye a két cég közt egyre mélyülő együttműködés részleteit is felsorolja: az elmúlt évben számos közös platformra épülő modellt mutattak be, és két közösen kifejlesztett motor is bemutatkozott. Így az Alliance B platformra épül a Nissan Micra és Cube modell mellett a 2004-ben bemutatott Renault Modus, a Dacia Logan és még két új japán belpiaci modell, a Tiida és a Tiida Latio. Emellett Japánban bemutatták az első olyan Nissant, ami a Mégane-ban bemutatott Alliance C padlólemezt használja.