Jelentősen csökkent a VW-csoport nyeresége

2005.02.15. 12:21

A német autógyártó óriás túlteljesítette legutolsó előrejelzéseit, de ez korántsem nevezhető jó hírnek. A cég üzemi nyeresége mintegy 12%-kal, 2,015 milliárd euróra csökkent 2004-ben a 716 millió eurós nettó nyereség pedig 29%-kal kevesebb, mint a tavalyelőtti eredmény. Egyedül a forgalom és az eladott autók száma nőtt valamelyest: 2004-ben 88,96 milliárd euró folyt be, 4,9%-kal több, mint egy évvel korábban, miközben a csoport 5,079 millió autót adott el világszerte, ami 1,3%-os növekedést jelent. 2004 elején a cégnél még arra számítottak, hogy a 2003-as számokhoz képest további növekedést érhetnek el, de már az év közepére nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem fog menni. A tavaly júliusban kiadott pesszimista előrejelzést azonban sikerült túlteljesíteni. A profit visszaesése elsősorban az erős eurónak és a németországi gyárak magas bérköltségeinek tulajdonítható. A helyzet javulását a VW-nél a ForMotion fantázianevű költségcsökkentési akciótól várják, amit az egykori Chrysler-igazgató, Wolfgang Bernhard irányít azzal a céllal, hogy évente milliárdokkal tegye olcsóbbá a cég működését.