Tovább bővíti a BMW a Mini gyárat

2005.02.15. 14:05

Mintegy 280 millió dollárnyi összeget költenek az oxfordi gyár bővítésére. Az átalakítások nyomán az üzemben akár évi 300 ezer autó is készülhet. Ez azonban már nem érinti a jelenlegi modellt: a megnövelt kapacitás 2007-től lesz használható, a Mini átdolgozott változatának megjelenésével együtt.

A Mini változataiból tavaly valamivel több mint 189 ezer példány készült, de a hírek szerint még többet is el lehetett volna adni, ha képesek lettek volna több autót gyártani. Az oxfordi gyár nagy részében állítólag akár 250 ezer autó is készülhetne évente, de bizonyos munkafázisok, például a kétszínű fényezés, lelassítják a termelést. A problémák elsődleges oka, hogy a BMW eredetileg évi 100 ezer autó gyártására rendezte be a gyárat, a következő generációból azonban már az első teljes évben legalább 230 ezret szeretnének készíteni.

Ismereteink szerint a következő Mini formai szempontból keveset változik, jellegzetes karakterét igyekeznek megőrizni a tervezők. Gyártása azonban egyszerűsödik: könnyebb lesz különféle változatokat, például apró kombit vagy kétüléses zsebsportkocsit készíteni belőle, és a motorjait is lecserélik az új BMW-PSA négyhengeresekre.