Vanwall GPR 12: klasszikus versenyautó utcai használatra

2005.02.25. 13:07

A tavaly újjászületett Vanwall Cars bemutatta első utcai autóját, ami az 1950-es évek F1-es versenyautóit idézi, de belül a legkorszerűbb műszaki megoldásokat hordozza.

Az autó külsőre szinte megegyezik az egykori Vanwall versenygépekkel, de a négyhengeres 2,5 literes motor helyett egy 6000 köbcentis, 12 hengeres, kb. 350 lóerős motort építenek bele négysebességes manuális váltóval. A 4,33 méter hosszú, 1,82 méter széles és 1,19 méter magas autó az 50-es évek szelleméhez hűen magas profilú, 235 mm széles Avon gumikon gurul, amelyeket 15 hüvelykes küllős felnikre szerelnek.

Az egyszemélyes autó Angliában akár forgalmi engedélyt is kaphat, de alkotói szerint a versenypályákon is megállja a helyét, viszont 78 ezer fontos, azaz átszámítva kb. 27,4 millió forintos vételára miatt valószínűleg a szigetországban sem válik népautóvá. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Európa más országaiban egyáltalán le lehetne-e vizsgáztatni az autót, de legalább a kormány elhelyezése nem okoz gondot, hiszen a Vanwall sofőrje épp középen ül.