A Porsche Le Mans prototípust készít

2005.04.18. 17:32

Az év végén kezdődik a Porsche új versenyautójának tesztelése, a 2006-os szezonban pedig már Le Mansban is láthatjuk majd az új együléses gépeket. A Porsche évtizedekig a hosszú távú versenyek királyának számított, de 1998-ban visszavonult a versenyzéstől, és azóta csupán a privát csapatoknak eladott 911-esek révén van jelen ebben a versenyágban.

TWR Porsche 1998 Most azonban bejelentették, hogy az amerikai Penske csapattal szövetkezve visszatérnek, és 2006-ban mind az American Le Mans sorozatban (ALMS) mind a Le Mans-i 24 órás versenyen részt kívánnak venni. Meglepő módon a cég korábbi gyakorlatát feladva nem a legerősebb autók számára kiírt LMP1 kategóriában indulnak, hanem a szerényebb teljesítményű LMP2-ben, ahol az MG visszavonulása óta nem vett részt gyári támogatású csapat. A döntés egyes vélemények szerint annak köszönhető, hogy a Mazda, amely az RX-8 révén Észak-Amerikéban komoly konkurense a Porschének, szintén az LMP2-ben indít egy prototípust az ALMS sorozatban az év végétől.

Ugyanakkor a Porsche amerikai részlegének vezetője másképp indokolta a márka visszatérését. "Több versenyautó-vásárlónk is világossá tette számunkra, hogy szeretne egy-két kategóriával feljebb lépni. Úgy véljük, az új prototípus-program kiváló lehetőségen nyújt nekik erre" - mondta Peter Schwarzenbauer.