Saját márkát szeretne a Shanghai Automotive

2005.04.22. 17:16

A kínai autógyártó a Rover maradékaival saját jövőjét alapozná meg. A Shanghai Automotive (SAIC) a Volkswagen és a GM kínai partnereként most is a legnagyobb kínai autógyártó, és mintegy mellékesen a dél-koreai Ssangyong tulajdonosa, de saját típusokkal - sok más kínai gyártóval ellentétben - egyelőre nem rendelkezik.

A cég szóvivője elmondta, hogy elsődleges céljuk egy saját márka bevezetése Kínában és a nagyobb exportpiacokon, de nem szeretnének mindent az alapoktól kezdeni. Épp ezért érdeklődtek a Rover iránt, és bár az együttműködés terve a brit cég csődjével füstbe ment, a teljes felvásárlás pedig szóba sem került, a Rover vagyonának egy része iránt most is érdeklődik a vállalat. A SAIC ugyan kétségtelenül rendelkezik néhány Rover típus jogaival, de ez még kevés a gyártáshoz: a kínaiaknak szükségük lesz a gyártósorokra is, ha belátható időn belül meg akarják kezdeni a gyártást.

Az utóbbi napokban állítólag egy iráni cég is érdeklődött a Rover maradékai iránt, azzal a szándékkal, hogy egyes típusokat Iránban kezdjenek el gyártani. A dologból akár per is lehet, bár biztosat egyelőre senki nem tud. A csődeljárást végző PricewaterhouseCoopers valószínűleg bármit kész volna eladni a Roverből, méghozzá annak, aki többet ígér, hisz a felszámoló elsődleges célja a brit autógyártó által felhalmozott adósságok visszafizetése.