Jön a Bentley Continental GT kabrió

2005.04.25. 10:48

Folytatódhat a Bentley választékának bővítése: a kupé és a négyajtós Continental után egy vászontetős változatot fejleszt a VW luxusmárkája. A Bentley igazgatója, Franz-Joseph Paefgen, mintegy megerősítve a pletykákat, elmondta, hogy szeretnék minél jobban kiaknázni a kisebbik modellsorozat sikerét, így számíthatunk a harmadik típusváltozat bemutatására. Mindez persze most még nem hivatalos, de állítólag még az idén bejelentik, hogy folyik a nyitott Continental fejlesztése, a végleges modellt pedig 2007-ben dobják piacra. Az új kabrió modellről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a tetőmechanizmus helyigénye miatt leginkább két személyes lesz, és hagyományos vászontetőt kap. Ugyanakkor igen valószínű, hogy a nyitott Continental bemutatkozásakor a jelenleg használt W12-es motor mellé megérkezik egy Audi alapokra építkező, alig több mint 450 lóerős turbós V8-as is, és ez a jelenlegi Continental GT és Continental Flying Spur mellett a harmadik modellbe is bekerül.