Újra gyárthatják Mao luxusautóját Kínában

2005.04.25. 13:29

A First Auto Works átdolgozza és újra gyártani kezdi a Hongqi, azaz vörös zászló nevű luxusautót. Az eredeti modell, amelyet az 1950-es években az orosz Zil típusok mintájára alkottak meg Kínában, 1955 és 1980 között készült a legfelsőbb pártvezetés számára, alig száz példányban. A FAW most Kína újdonsült milliomosait igyekszik megcélozni a felújított Hongqival, amely állítólag tökéletes luxust nyújt, de mégis jóval olcsóbb lehet, mint egy Rolls-Royce vagy egy Maybach. A tervek szerint a nagyrészt kézi munkával készülő autókat mintegy kétmillió jüanért, azaz átszámítva mintegy 47 millió forintért árusítanák, míg a Rolls-Royce Phantom a kínai importvámokkal együtt durván háromszor ennyibe kerül. Állítólag az is elképzelhető, hogy Észak-Amerikában és Nyugat-Európában is bemutatják a felújított, az eddigieknél tisztább és persze jóval erősebb motorral felszerelt Hongqi autókat, abban reménykedve, hogy a nyugati vásárlókat vonzza majd a sok vas és króm, meg persze a kommunizmus-retró. A gyártás felújítása időbe telik: a FAW 2008-ban szeretné megkezdeni a Hongqi forgalmazását, egy időben a pekingi olimpiával és a Kínai Népköztársaság megalapításának hatvanadik évfordulójával.