Rolls-Royce utánzat Kínából

2005.04.27. 16:39

Az új Hongqi prototípus túlságosan emlékeztet a Rolls-Rovce Phantomra. A HQD jelzésű tanulmány, amelyet Sanghajban állítottak ki, valóságos óriás: több mint 6,3 méter hosszú és durván két méter széles, a tengelytávja pedig 3,9 méter. A karosszéria kialakítása egy az egyben a Rolls-Royce Phantomot idézi, és az orr-rész is csaknem azonos a brit modellével azzal az apró különbséggel, hogy a Hongqi esetében a hűtőrács lefelé keskenyedik, és a kínaiak új lámpákat terveztek az autóra.

A BMW-nél finoman szólva meglepődtek a kínai FAW merész lépésén: Chris Bangle csak annyit tudott mondani, hogy még utána kell néznie a dolognak, Goodwoodban, a Rolls-Royce főhadiszállásán viszont úgy nyilatkoztak, hogy nem is sejtették, mire készülnek a kínaiak. A két típus közti hasonlóságot tovább erősíti, hogy a hírek szerint a Honqgiba egy hatliteres 12 hengeres motort szánnak a tervezők.

A dolog azért lehet kellemetlen a Rolls Royce számára, mert nemrég a brit márka is megjelent Kínában azzal a szándékkal, hogy a hatalmas ország leggazdagabb lakóinak adjon el autókat. Így azonban, hogy a célközönség már tudja hogy három év múlva töredékáron juthat hozzá a kínai majdnem-Rolls-Royce-hoz, a BMW luxusmárkájának drasztikusan csökkentek az esélyei a sikerre. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a Rolls-Royce tulajdonosa, a BMW tervez-e valamiféle ellenlépést.