Visszatér Európába a VW Jetta

2005.05.19. 16:15

A lépcsős hátú Golf-változat visszakapja eredeti nevét. Az új típus, amelyet januárban mutattak be az amerikai közönségnek, Európába az ősz folyamán érkezik meg, hogy felváltsa a Borát.

A típus ősét, az első Golfon alapuló két- vagy négyajtós lépcsős hátút még az egész világon Jettának hívták, ahogy a kettes Golfon alapuló második szériát is. A Golf III-as alapjaira épülő harmadik generáció azonban már Vento néven került forgalomba Európában és több más piacon, csak Észak-Amerikában maradtak meg a Jetta elnevezésnél, a negyedik generáció pedig Bora néven ismert mifelénk. A legújabb hírek szerint azonban a VW újra egységessé teszi a típus elnevezését: a méreteivel már-már az új Passatot ostromló limuzin mindenütt Jetta néven szerepel majd, egyedül Dél-Afrikában és Dél-Amerika egy részén hagyják meg a Bora nevet, ahol a legelső Jetta típust még mindig kapni lehet, vagy legalábbis sok van még belőle az utcákon.

Az európai változat természetesen más motorokat kap, mint amerikai testvére: értesüléseink szerint a 2,5 literes öthengeres nem szerepel az itteni kínálatban, a közismert 2 literes FSI benzinmotorral és az 1,9, illetve 2 literes turbódízelekkel viszont ismét találkozhatunk benne. Később érkezik állítólag egy 200 lóerős turbóváltozat a Golf GTI motorjával, valamint a 3,2 literes V6-os csúcsverzió is, bár ezekre alighanem legalább egy évet várni kell még a bemutató után.