Új modellek a Mitsubishitől

2005.05.23. 15:57

Az új terepjáró Peugeot, a kisautó Smart néven is bemutatkozhat később. Mint az a Mitsubishi közleményéből kiderült, 2005 és 2006 fordulóján jöhet a két új modell, elsőként a japán Airtrek és az Európában illetve Észak-Amerikában forgalmazott Outlander utóda, majd egy egészen apró farmotoros városi kisautó. Már az új modellek neveiről is döntöttek, bár úgy tűnik, a névalkotó gárda alaposan megfogyatkozott: a terepjáró Outlander néven fut majd minden piacon, a kisautó pedig az i nevet kapja, akárcsak a korábbi tanulmány változat.

Az Outlanderről annyit árultak el, hogy laza rokonságban áll majd a Lancer Evo családdal, és a Hyundai-jal, illetve a DaimlerChryslerrel közösen kifejlesztett új motorcsalád 2,4 literes tagját is megtalálhatjuk benne. Az autó külseje a néhány hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozott skiccek egyikére hasonlít majd, a műszaki alapként pedig a következő Lancer/Galant sorozat padlólemezét használják fel. A PSA és a Mitsubishi megállapodása alapján később ez a típus adja majd a Peugeot terepjárójának alapját is, bár a franciák valószínűleg alaposan áttervezik az autó külsejét és a motorválasztékot is átszervezik, saját dízelmotorjaikkal egészítve ki a Mitsubishi benzinmotorjait.

Az i kisautóról jóval kevesebbet tudni, bár annyi biztos, hogy ez a projekt a Smart ForTwo felváltását célzó fejlesztésből nőtt ki. Innen származik a szokatlan, farmotoros elrendezés, bár a japánok autója várhatóan négyajtós lesz, hogy jobban megfeleljen a japán miniautó-piac igényeinek. Úgy tudjuk, a DaimlerChrysler a Mitsubishivel való szakítás ellenére fenntartotta a kapcsolatot a japán fejlesztőkkel, mivel mindkét fél számára fontos, hogy az új Smart ForTwo illetve a Mitsubishi i minél hamarabb piacra kerüljön, így több mint valószínű, hogy az új kisautó rövidebb, kétajtós változatával akkor is találkozhatunk Smart márkanéven, ha a japánok csak Japánban vezetik be saját változatukat.