Már tesztelik az átdolgozott Lamborghini Murcielagót

2005.05.24. 16:54

A nagyobbik Lamborghini szupersportkocsi újabb változata már az idén bemutatkozhat. A kémfotók tanúsága szerint az autó külső jegyei viszonylag keveset változnak: a gyáriak csak az első lökhárító és a hátsó lámpák környékét igyekeztek eltakarni a kíváncsi tekintetek elől. Ugyanakkor a legújabb hírek szerint a Murcielago új változata jóval erősebb lesz mint az elődje, így a lóerő- és sebesség-versenyben újra befoghatja a Mercedes SLR McLarent és a Ferrari Enzót. Az új motor állítólag 6,5 literes lesz, azaz 300 köbcentivel nagyobb mint a jelenlegi, a teljesítménye pedig 630 és 650 lóerő közé esik majd. Ez egyes becslések szerint elég arra, hogy a Murcielago 3,5 másodperc alatt gyorsulhasson 100 km/h-ra és elérje a 340 km/h-s végsebességet. Úgy tudjuk, az új modell az idei Frankfurti Autószalonon mutatkozhat be, a forgalmazása pedig 2006 elején indulhat, a jelenleginél alig magasabb áron.