Óriásvigyor a Peugeot 307-esen

2005.06.03. 15:32

Hivatalosan is bemutatták az első fotókat a kompakt modell felújított változatáról. Ahogy az a korábban kiszivárgott képekről is látszott, a 307-est a 407-es stílusában újították meg: a két első fényszóró nyújtottabb formát kapott, és eltűnt közülük a korábbi hűtőrács. A hűtőradiátor levegő-ellátásáról ugyanis a továbbiakban a lökhárítón kialakított, természetellenesen széles, vigyorgó szájat formázó nyílás gondoskodik. Hogy ez a megoldás kinek mennyire tetszik, az persze ízlés dolga, de egy biztos: a 307-es megjelenése sokkal jellegzetesebb lett mint korábban volt.

Hátul már kevesebb újdonsággal találkozhatunk, legfeljebb az új hátsó lámpatestek tűnhetnek fel, és mire a tervezők a belső térhez értek, nyilván teljesen elfogyott a felújítási keret, így csak az anyagok változtak, a formák nem. Az autó műszaki értelemben sem hoz újat, legfeljebb a futóművet piszkálgatták egy kicsit, és előállítottak egy új típusváltozatot az ötajtós karosszéria és a 177 lóerős kétliteres benzinmotor kombinációjából nehéz lábú apukák számára. A felszerelésen persze változtattak, de erről egyelőre könnyelműség volna nyilatkozni: e pillanatban még csak a francia nyelvű sajtóközlemény áll a rendelkezésünkre, az ilyesmi pedig akár országról országra változhat. Úgy hallottuk, néhány piacon a típus egy picivel drágább lesz mint volt, de a különbség elenyésző, mindössze néhány tízezer forintnyi drágulásról lehet szó.

Az érdemi változtatások hiánya persze érthető, hiszen az utódmodell 2008 körül megérkezik, így a Peugeot is csak éppen annyit költött a meglevő modellre, hogy még egyszer ráaggathassák az új jelzőt, és így életben tarthassák az eladásokat még néhány évig.