Sláger lett a dízel Jeep, de kevés a motor

2005.06.21. 14:21

Meglepetésre Észak-Amerikában csak úgy kapkodnak a turbódízel motoros Jeep Cherokee-ért. A tengeren túl Jeep Liberty CRD jelzéssel forgalmazott autót a DaimlerChrysler szakemberei egyfajta kísérletnek szánták, hogy kiderítsék, egy korszerű dízelmotoros modell lehet-e népszerű az Egyesült Államokban. A kísérlet azonban túl jól sikerült, mivel a megfelelő mennyiségű motor híján az autóból jóval kevesebb készül a szükségesnél. A Jeep szakemberei ugyan megkörnyékezték a 2,8 literes, négyhengeres dízelmotorokat szállító olasz VM Motorit, hogy kétszer annyi motorhoz jussanak, mint amennyi az eredeti szerződésben szerepel, de ez egyelőre nem sikerült. A korábbi tervek szerint az autóból mindössze 5000 példány készült volna éves szinten, de ennek nemcsak a kétszerese, hanem három-négyszerese is gond nélkül elfogyna annak ellenére, hogy az amerikai vásárlók korábban nemigen lelkesedtek a dízelmotoros autókért. A Liberty CRD népszerűsége persze az egyre magasabb benzinárnak is köszönhető: ez a típus sokkal takarékosabb, mint bármelyik hasonló méretű vetélytársa.