Volkswagen kupé-kabrió kémfotók

2005.07.19. 10:51

A szeptemberben bemutatkozó újdonság a tavalyi Concept C tanulmány formáit örökölte, bár néhány részleten - főképp az erősen álcázott első és hátsó részen - nyilván változtattak a tervezők. A Golf és a Passat közt elhelyezkedő, összecsukható keménytetős kétajtós neve még mindig rejtély. Az autó állítólag az Eos munkanéven fut, de ez a név szóba sem jöhet, hiszen ez a három betű a Canon profi fényképezőgépeinek védjegye immár évtizedek óta.

Az eddig kiszivárgott információk szerint az autó háromféle motorral mutatkozik be. Az alapmodellben a VW 2 literes 150 lóerős FSI-motorja dolgozik majd, a csúcsmodellben pedig ugyanennek a Golf GTI-ből már jól ismert 200 lóerős változatát találjuk. Emellett az európai piacon egy 170 lóerős kétliteres turbódízellel is elérhető lesz a nyitható tetejű VW. Olyan pletykák is szárnyra kaptak az utóbbi időben, amelyek szerint később lesz egy R36 jelzésű négykerék-hajtású szörnyeteg is, 3,6 literes, kb. 280 lóerős kis hengerszögű V6-os motorral. Ami biztos, hogy a típust Portugáliában fogják gyártani, és az alapára 30 ezer euró körül lesz.