BMW M4 kémfotók

2005.09.05. 11:53

A jelenlegi M3-as utódja már a teszteléseknél tart, ahogy az a képeken is jól látható. Az új sportmodell a 3-as sorozat kétajtós, 4-esként emlegetett változatán alapul majd, amelyet várhatóan 2006 elején láthatunk először, de az M kivitel legkorábban csak 2007-ben mutatkozhat be.


Galéria - kattintson a képre

A pletykák szerint a BMW ugyanazt a receptet követi az M4 esetében, mint az M5-ösnél, vagy mint az Audi az RS4-esnél: egy nagy fordulatszámú, 4 liter körüli hengerűrtartlmú V8-as motort készítenek, amely feltöltés nélkül is legalább 400 lóerős lesz, így újból felveheti a versenyt akár az Audi, akár a Mercedes hasonló kategóriájú sportmodelljeivel, de talán még a Porsche 911-es turbó nélküli változataival is. A képeken persze csak néhány kisebb részlet - így a hangsúlyos sárvédők, az autó végén kétoldalt kivezetett kipufogóvégek, illetve a nagy és széles kerekek - utalnak rá, hogy ez valóban a legerősebb négyes BMW.

Egyelőre persze maga az alapformai is újdonság még, mivel a kétajtós típussorozat gyengébb változatai sem jelentem még meg. Jól láthatók a 4-es jellegzetességei: a hosszú orr, a kupészerű tetővonal és a jócskán hátranyúló csomagtartó. Az autó arányai arról árulkodnak, hogy a BMW nem véletlenül nevezi át a kupét, és a hosszas késlekedés sem véletlen: gyakorlatilag egy új autót készítettek a 3-as alapjaira.