Fisker Coachbuild: úri szabóság sportkocsiknak

2005.09.13. 15:27

Az Aston Martin korábbi tervezője, Henrik Fisker két rivális német sportkocsi alapos áttervezésével kedezdte meg önálló működését. A nyitott Tramonto a Mercedes SL mechanikáját rejti, míg a Latigo CS a BMW 6-os kupéjára épül, bár egyik Fisker-kreáción sem feltűnő a rokonság.


Fisker Tramonto képgaléria

A nyitott Tramoto esetében egyetlen kompromisszumot kötöttek a tervezők: csukott állapotban felismerhető a Mercedes SL összecsukható keményteteje, mivel ezt túlzottan drága lett volna kicserélni. Ugyanebből az okból a tetőmechanizmussal vagy a biztonságirendszerrel kapcsolatban álló néhány alkatrészt is megtartottak, így maradtak meg például az SL kilincsei. Az autó alapformája azonban alaposan megváltozott: leginkább talán az 1960-as évek olasz és angol sportkocsijaira emlékeztet, bár a karosszéria élei, és a részletmegoldások - az óriási ötküllős könnyűfém keréktárcsák, a süllyesztett kipufogóvégek, a lámpatestek kialakítása mind-mind egyértelműen jelzik, hogy az autó napjaink szülötte. Fisker Aston Martinos múltjára leginkább az egységes hűtőmaszk utal, a Fisker autók hűtőnyílása ugyanis olyan, mintha egy Aston hűtőmaszkot megduplázva, megtükrözve az eredeti alatt megismételnének. Abban persze a sztrátervező sem lehetett biztos, hogy minden vásárlója megelégszik egy szimpla áttervezett Mercedes SL-el, így az autó motorházába az SL 55 AMG feltöltős V8-asának alaposan felpiszkált váltzata is bekerülhet: a Tramonto motorja a dán Kleeman beavatkozásai nyomán 610 lóerő és 800 Nm leadására képes, így 4 másodperc alatt gyorsíthatja a látványos karosszériát 100 km/h-ra. Fiskerék természetesen a sebességkorlátozást is kiiktatták a csúcsmodellből, így az autóvalátléphető akár a 300 km/h is. A Tramonto persze nem olcsó mulatság: a karosszéria átdolgozása 128 ezer amerikai dollárba kerül, a teljesítménynövelésért pedig további 43 ezer dollárt kérnek, így a kész autó átszámítva mintegy 35 millió forintba kerül, persze Mercedes SL 55 AMG árán felül.


Fisker Latigo képgaléria

Aki nem szívesenlátna idegen alkatrészeket az autóján, annak egy másik modellt tartogat Fisker cége. A Latigo CS az új lemezek alatt a 6-os BMW mechanikáját rejti, méghozzá a 650 Ci vagy az M6 lehet az alap a vásárló kívánsága szerint. Kivülről rá sem lehet ismerni az autóra: a képek alapján egyértelműnek tűnik a számunkra, hogy a Chris Bangle-féle alapmodellhez képest letisztultabb vonalak és elegánsabb részletmegoldások jellemzik Fisker átiratát. Ez persze olyan szempontból a BMW számára is érdekes lehet, hogy a tervező még a Bangle előtti időszakban nekik dolgozott, így most megláthatják, milyen lehetett volna a 6-os, ha Fiskerre bízzák a tervezést. A Latigo CS alapára 197 ezer dollár, azaz csaknem 40 millió forint lesz, és összesen mintegy 150 darab készülhet belőle. Persze ebben az esetben is hajlandók bármilyen hatos BMW-t átalakítani 128 ezer dollárért.