Kiszivárgott BMW tervek

2005.11.16. 11:07

2008-ig számos új típusváltozatot tervez bemutatni a BMW, már ha hihetünk annak a dokumentumnak, amelyet egy olasz internetes újság közölt a minap.


Akár ilyen is lehetne az SFC (kép: HVTM)

Az irat szerint a 2006-os év meglehetősen zsúfolt lesz a BMW számára, hiszen ekkor érkezik a 3-as kupé és kabrió, az új X5-ös, az év végére pedig elkészül az új M3-as is. Ezekre az újdonságokra persze már számítani lehetett, de 2008-ban jó néhány, igazán izgalmas tervezetből is szériagyártmány lehet. Az egyik ilyen az 1-es sorozaton alapuló roadster, amelyet már az év tavaszán láthatunk, illetve az X5-ösre épülő terep-kupé X6 néven. Emellett egy nagyterű, space-functional concept (SFC) néven bemutatkozó autóról is szó esik a dokumentumban, amely szintén 2008-ban érkezne, méghozzá a 7-es BMW alapjain.

Az eddig felsoroltakon kívül olyan projektekre is utal az irat, amelyekről egyelőre nem született döntés. Ilyen a 3-as BMW-re alapuló egyterű, valamint az 1-es sorozat kupé és kombi változata, amelyek megvalósítására aligha kerülhet sor 2010 előtt, még akkor is, ha a luxusautó-gyártó vezetése úgy dönt, érdemes költeni a kifejlesztésükre.