Megérkezett Európába Lexus IS

2005.11.21. 13:01

Tőlünk nyugatabbra a napokban kezdték meg a kis Lexus forgalmazását. Ennek örömére a márka helyi vezetése megosztotta a sajtóval a típusra vonatkozó terveit. A legtöbbet persze a 2,2 literes, 177 lóerős turbódízel motortól várják: becslések szerint ezzel a takarékos, de erős motorral rendelik majd az autóknak csaknem a 70%-át. A Toyota reményei szerint az új IS eladásai jócskán felülmúlhatják a régi változatét. A korábbi modellből 2004-ben 25 ezer példány fogyott, az idén pedig a két változatból összesen 29 ezer darab eladását tartják reálisnak. Ugyanakkor az új modellből 2006-ben már 45 ezernek szeretnének új gazdát találni Európában, és a későbbiekben további növekedést várnak a Lexus stratégái.

A Lexus mindeddig elsősorban Észak-Amerikában tudott csak igazán népszerűvé válni, bár egy-egy modellt már a kezdetektől forgalmaznak Európában is. Mindeddig azonban hiányzott a kínálatból a dízelmotoros típus, és az autók más tekintetben is inkább az amerikai vásárlók igényeit vették figyelembe. A második generációs IS az első típus, amelyet kifejezetten Európának terveztek. Bár a motorválaszték még mindig szűkös, és karosszériából is csak egyféle van, úgy tűnik, erre az autóra már sokkal jobban oda kell figyelniük a prémiumkategória német nagyágyúinak, mint bármelyik korábbi Lexusra.