C-AirPlay: városi mini a Citroëntől

2005.12.02. 10:26

A Bologna Motor Show-n mutatták be a szellős, kétüléses kisautó-tanulmányt.


Galéria - kattintson a képre

A C-AirPlay meglepőnek aligha nevezhető: elég egy pillantást vetni a gömbölyded karosszériára, hogy biztosan tudjuk, ez csak egy Citroën lehet. Ugyanakkor a tanulmányautó igazán kedves, vidám jelenség. A nagyméretű légbeömlők miatt az autó eleje lehetne akár agresszív is, de a kerek orral és a fura formájú lámpák miatt inkább egy bosszankodó bohóc jutott az eszünkbe róla. Az utastér jellegzetessége a sok üvegfelület. Az átlátszó - és részben kivehető - tető mellett az ajtók alsó felén is van két kis ablak. Ezek a tervezők szerint a sebességérzetet is növelik, mivel az utasok így közvetlenül ráláthatnak az autó melletti útfelületre. A C-AirPlay persze nem csak sebességérzetet nyújthat, hiszen az 1,6 literes, 110 lóerős motor és a hozzá kapcsolódó robotizált SensoDrive váltó egész dinamikusan mozgathatja a 3,3 méter hosszú, 1,68 méter széles és 1,39 méter magas apróságot.


Galéria - kattintson a képre

Feltétlenül figyelmet érdemel az autó belső tere, ahol a puritán egyszerűséget izgalmas formákkal és a színek játékával igyekeztek feloldani. A törtfehér és világospiros burkolatok nagy része egységes, töretlen felületeket alkot, de ez mégsem lesz unalmas, mivel belül sem találunk egyetlen egyenes vonalat sem. Az egybeszabott üléspad éppúgy íves felületekből áll, mint a műszerfal, amelyen a kormánykörön kívül egyetlen műszert sem találunk. A kormány hasonló ahhoz, amelyet a Citroën a C4-esben használ: csak a karimája fordul, ám középre ezúttal nem a légzsák, hanem egy sor műszer került. A kormány háta mögött a SensoDrive kapcsolófüleit találjuk.

A C-AirPlay szép, de egyáltalán nem praktikus: kétülésesnek túl hosszú, a buborékforma miatt azonban fizikai képtelenség volna benne több embert elhelyezni. Ugyanakkor számos érdekes formai megoldást vonultat fel, amelyekkel talán a jövőbeli Citroën kisautókon - mondjuk a C2-es vagy a C3-as utódain - is biztosan találkozunk majd.