Hazai szuperminik

2005.12.09. 11:56

Legutóbbi virtuáltuning-pályázatunkon a Smart kétüléses miniautójának próbáltunk konkurenciát teremteni, és egyáltalán életet lehelni a városi törpe kategóriájába.

Felhívásunkra harminc érvényes pályamunka érkezett, Auditól Toyotáig sokféle gyártmány. A legnépszerűbbek a Citroënek (4) voltak, de Renault-ból, Peugeot-ból, Seatból és Toyotából is 3-3 versengett a legszebb miniautó címért. Sokan eleve egyterű típusokat választottak alapnak, amelyet így – kis túlzással – csak rövidíteni kellett, míg mások egészen elképesztő autókból gyúrtak törpét: a Lamborghini Gallardotól kezdve a Rolls-Royce Phantomon keresztül a Hummer H3-ig terjedt a skála. A pályázat értékelését most is a versenyzőkre és a meghívott zsűrire bíztuk. A hölgyektől kapott pontokat duplán számoltuk, mivel szerintünk nem kicsit nőies ez a kategória.

A hatodik helyen gabesz zárt egy Audi Q7-ből készített Smart-szerű Q2-vel. Ötödik lett mongra Seat Gatto nevű, kicsit talán túl hosszúra nyúlt Leon-alapú autója. Őt Velocity előzte meg egy Renault Nano -val, amely leánykorában még két ajtóval és egy üléssorral hosszabban Modusként szolgált. A bronzérmet Showme szerezte meg, ő egy merész húzással a Ford SportKa-t töpörítette össze, és nevezte el Ficonak. Nem sokkal előtte végzett Scrapiron Toyota Go! nevű minije, talán mondanunk sem kell, hogy az Aygo alapján. A képzeletbeli dobogónkon új győztest köszönthetünk, Döme személyében. A Seat családi arculatába illeszkedő Altea-bázisú Rosája tulajdonképpen semmi eget verő újdonságot nem hordoz, de tökéletesek az arányai és nagyon szépen sikerült.

Gratulálunk a helyezetteknek, és köszönjük a többi érdekes autót is. A dobogósoknak hamarosan postázzuk a Totalcar és a Modell&Hobby ajándékait. Pályázatunk teljes végeredményét itt lehet megtekinteni.