Suzuki Jimny új dízelmotorral

2005.12.12. 17:05

A következő évet már új Renault-dízellel kezdi az apró terepjáró. A Suzuki Jimny 2004 óta az 1,5 literes turbódízel leggyengébb, 65 lóerős változatával is kapható, de mostantól ugyanennek a motornak a 86 lovas kivitelét kapja meg. A magas apróság a 21 többlet-lóerőtől és a 200 Nm-es csúcsnyomatéktól sem táltosodott meg igazán, A végsebesség ugyan 145 km/h-ra emelkedett a korábbi 130-cal szemben, viszont a 17,2 másodperces gyorsulási idő 100 km/h-ra így is ijesztően soknak tűnik. A Jimny persze nem is közúton van igazán elemében, terepen pedig egyértelműen jól jön majd az erőteljesebb dízel. Az új motor mellett az autó külsején is változtattak, igaz, minimális mértékben. Az első lökhárítót átalakították, és egyes változatokon a tükörházakat is a karosszéria színére fényezik.