Nyakig van a szószban a Saab?

2006.01.18. 15:13

Német lapértesülések szerint tavaly másfélszeresére nőtt a svéd autómárka vesztesége. Bár a GM Europe nem közöl adatokat egyes márkáival kapcsolatban, úgy hírlik, egyedül a Saabon 300 millió dollárt veszítettek 2005-ben.

Ha mindez igaz, az nagyon rossz hír, hiszen tavaly még csak 200 millió dollárra becsülték a márka veszteségét. A GM Europe szóvivője szerint kitartanak a Saab márka mellett, amely a tavalyi esztendő utolsó három hónapjában több autót adott el, mint korábbi pályafutása során bármelyik negyedévben. "Továbbra is töretlen a bizalmunk a Saabbal szemben" - mondta a cég szóvivője. Ez a bizalom ugyanakkor sok fejfájást okozhat a GM vezetésének, mivel a részvényesek egyre hangosabban követelik a veszteséges részlegek - köztük éppen a Hummer és a Saab - eladását. Valószínűleg vásárló is akadna, például a Renault, amely az utóbbi hónapok hírei szerint éppen egy bejáratott prémium márkára vadászik, de úgy tűnik, a Saab egyelőre marad a GM-nél, legalább addig, ameddig a jelenlegi gárda vezeti az óriásvállalatot.

A Saab tavaly 180 ezer autót értékesített, ebből 82 ezret Európában, és 38 ezret Észak-Amerikában, de ez a szám a GM Europe vezetése szerint a következő évre 10-15 ezerrel növekedhet, ha a tavalyi év végére jellemző kereslet nem csökken. Hosszabb távon azonban újabb típusokra, és ezzel párhuzamosan komoly befektetésre volna szükség, és egyelőre nem tudni, hogy az anyagi gondokkal küzdő GM-nek a jelenlegi helyzetben marad-e erre a célra megfelelő mennyiségű forrása.