Hiába várjuk a Ferrari Dinót?

2006.02.03. 09:00

Az F430-as marad a legkisebb és legolcsóbb Ferrari, legalábbis Amedo Felisa, a sportkocsigyártó egyik igazgatóhelyettese szerint. A szakember elmondta, hogy korábban valóban szóba került egy, az eddigieknél is kisebb és olcsóbb modell elkészítése, de a Ferrari vezetői végül úgy döntöttek, hogy megmaradnak a jelenlegi, évtizedek óta bevált termékstruktúra mellett, és nem bővítik lefelé a kínálatot. A korábbi pletykák szerint nem is Ferrari, hanem Dino márkanéven készült volna a Maserati GT-n alapuló orrmotoros típus. A Ferrari döntése nyomán ugyanakkor most már az sem biztos, hogy a Maserati elkészítheti saját sportkocsijainak közvetlen utódait, mivel a fejlesztés állítólag csak úgy érte volna meg a márkának, ha a Ferrari is hozzájárul az eladható példányszám növeléséhez.