Folytatódik a McLaren P8 fejlesztése

2006.02.06. 16:19

A középmotoros szupersportkocsi némi szünet után tovább halad a megvalósulás felé. Az SLR-nél elérhetőbb árú McLaren-Mercedes, a P8-as hivatalosan persze nem is létezik, de a tervezet létezéséről évek óta lehet tudni: az első pletykák még 2004 elején láttak napvilágot.

A DaimlerChryslernél dúló hatalmi harcok azonban alaposan összekuszálták a Mercedes belső rendjét, így a P8 sorsa is kérdésessé vált. A tavalyi év elején hallhattuk, hogy a Mercedes akkori új vezérigazgatója, Eckhard Cordes a költségcsökkentés jegyében megvonta az anyagi forrásokat a típus fejlesztésétől. Akkor úgy tűnt, vége is a programnak. Cordes azonban hamarosan távozott, és az új Mercedes-főnök, Dieter Zetsche az előzetes várakozásokkal szemben nem szabadulni akar a jórészt csak kiadásokat jelentő McLarentől, sőt, a brit versenyautó-gyártó legutóbbi nyilatkozataiból az derül ki, hogy a közös munka nem csak a Formula 1-ben, de a közúti sportkocsik fejlesztésében is újult erővel folyik tovább.

Ez pedig azt jelenti, hogy ha némi késéssel is, de bemutatkozhat a McLaren Mercedes P8-as. A típust várhatóan 2008 körül mutatják be, épp időben, hiszen hamarosan az Audi is bemutatja saját középmotoros modelljét, és a BMW-től is várható egy hasonló modell az évtized végéig.