Húszezer munkástól válna meg a VW

2006.02.14. 10:32

A cél a felesleges gyártókapacitás leépítése, de ez kirúgások nélkül nem megy. A VW márka vezetése még a múlt pénteken bejelentette, hogy a következő három év során 20 ezer állást szüntetnek meg a költségek csökkentése érdekében.

A Volkswagen márkacsoport első embere, Wolfgang Bernhard tegnap némi magyarázattal próbált szolgálni a drasztikus lépésre. Elmondta, hogy jelenleg a cég gyártókapacitásának mintegy 20%-a kihasználatlanul áll, ezért több üzem is komoly veszteséggel üzemel, a VW termelékenységi mutatói pedig mintegy 50%-kal gyengébbek, mint a konkurens gyártókéi. Elsősorban néhány alkatrészgyártó üzem termel jelentős, Bernhard szerint százmillió eurós nagyságrendű veszteséget, így ezeket vagy bezárják, vagy egy külső beszállító cégnek adják el a közeli jövőben. A VW ugyanakkor nem akar hirtelen az utcára tenni húszezer főt: a cég személyzeti igazgatója szerint durván 14 ezer munkást korai nyugdíjazással küldenek el a következő három évben.

A Volkswagen szakszervezetei persze tiltakoznak, és ellenlépéseket ígérnek arra az esetre, ha valóban tömeges elbocsátásokra kerül sor.