BMW 3-as kupé kémfotók

2006.02.20. 12:00

Galéria - kattintson a képre

Már csak a kupé és kabrió változatok hiányoznak az E90-es kódjelű 3-as BMW sorozatból, de közel a bemutató, egyre több fotó tűnik fel a tesztelés alatt álló kétajtósról.
Meglepetésektől mentes, szinte már visszafogott, hagyományos vonalú kupét faragott Bangle csapata a hármasból. A hosszan elnyúló tető és a vele egybefolyó csomagtérajtó alapján már egész jól látható, milyen lesz a korábbi vászon helyett ezúttal keménytetővel piacra kerülő kabrió változat. Körülbelül egy éven belül érkezik az elektromos mozgatású, a korábbinál nagyobb biztonságot és merevebb kasztnit nyújtó kabrió.
Egyes értesülések szerint már a Genfi Autószalonon bemutatják a kétajtós hármast, míg más források arra céloztak, hogy nyár előtt nem mutatják be hivatalosan az újdonságot. Utóbbiak szerint a premier helyszíne a londoni British Motor Show lenne, ami azért elképzelhető, mert a szigetország a 3-as sorozat egyik legnagyobb felvevőpiaca, és a kupéváltozatokat is szeretettel fogyasztják.