Kétágyas dobozjárgány a Mitsubishitől

2006.02.22. 13:13

A Concept-EZ MIEV az első fotók tanúsága szerint nem csak csendes és környezetbarát, de igazán praktikus is. Azt eddig is tudtuk, hogy a Mitsubishi kerékagyba épített villanymotorjai igazán helytakarékosak, de most azt is megmutatták, mennyire.


Galéria - kattintson a képre

A Genfben bemutatkozó 3,7 méteres egyterű-tanulmány ugyanis csaknem akkora belül mint kívül, és ez a tulajdonsága a variálható belső térnek köszönhetően maradéktalanul ki is használható. A japán tervezők ugyanis könnyen kivehető és áthelyezhető modulokkal rendezték be az autót. Így a szokványos négyüléses elrendezés mellett számos más variáció is megvalósítható. Az egyik lehetőség, hogy az autóban két felnőtt számára készíthető fekvőhely, de egy ágy és két ülés, vagy hátul egy kis ülősarok is kialakítható az építőelemekből. Ráadásul a nagy belső tér az egymással szemben nyíló oldalajtók révén egyetlen hatalmas nyíláson át közelíthető meg.

Az ötletben ráadásul az a szép, hogy elméletben nem csak villanymotoros autóként volna megvalósítható: a Mitsubishi i farmotoros hajtáslánca például minden további nélkül elférne a kisautóban. Ebből azonban aligha lesz megvásárolható autó a közeljövőben: a japán gyártó a jelenlegi veszteségei mellett aligha vállalna kockázatot egy ennyire újszerű járművel.