Legózik a Ford

2006.03.22. 12:20

Már nem használnak egymástól elkülönülő platformokat a Ford fejlesztői: az újabb típusokat jórészt előre megtervezett blokkokból építik. Az új gyártási rendszer Richard Parry-Jones, a cég fejlesztési ügyekért felelős alelnöke szerint csaknem olyan rugalmas, mint a népszerű építőjáték, így hatalmas előnyöket kínál.

A szakember elmondta, hogy a cégcsoport három legfrissebb újdonsága, a Ford S-Max, a Ford Galaxy és a Volvo S80-as már eszerint a filozófia szerint épült. A két egyterű alkatrészeinek kb. 85%-a teljesen egyforma, és az S80-asban is több mint 50% a közös alkatrészek aránya. Parry-Jones ugyanakkor kiemelte, hogy az egyezések ellenére három teljesen önálló egyéniségű autóról van szó, ami annak köszönhető, hogy az autók karakterét meghatározó alkatrészeket egyedileg hangolják minden típusnál. Részben az új tervezési felfogásnak is köszönhető, hogy a Galaxy és az S-Max is elkészülhetett. A két autóból külön-külön a gyár becslései szerint sem tudnak eladni 30-35 ezer példánynál többet évente, de az azonos építőelemek használata révén így is megérte elkészíteni mind a két autót, hiszen így mind a fejlesztési, mind a gyártási költségeket meg lehetett osztani.

Hasonló elvek alapján készül a cég többi típusa is. A Volvo C30-as, illetve a nemsokára bemutatkozó Ford Mondeo egyaránt a Focus számára kifejlesztett építőelemeken alapul, annak ellenére, hogy a két típus stílusban és méretben is igencsak eltérő lesz.