Nullszaldós lesz a Smart

2006.03.23. 10:04

Már 2007-ben megszabadul a veszteségeitől a kisautó-márka – állítja a DaimlerChrysler pénzügyi igazgatója. Bodo Uebber határozott kijelentő módban beszélt a Smart jövő évi eredményeiről, bár ebben a kijelentésben így is komoly bizonytalanság lappang. Erre utal, hogy pontos számokat egyelőre nem mondtak, csak annyit, hogy a korábbi költségcsökkentési intézkedések hatásai már látszanak az eredményekben.

A legutolsó adatunk a Smartról a 2004-ben elszenvedett 600 millió eurós veszteség, ám ehhez képest nem lehetett nagyon nehéz javítani, hiszen egy ilyen apró vállalkozástól tizedennyi deficit is túl sok. Uebber azt is elmondta, hogy hónapról hónapra nyomon követik a Smart helyzetét, de a részleg gyors eladása lekerült a napirendről, és a Smart márka amerikai bevezetését sem szeretnék elsietni. Ez lényegében annyit jelent, hogy a DaimlerChrysler bízik a takarékossági programban, és semmilyen nagyobb kockázatot rejtő lépést nem tervez a közeljövőben kisautó-márkájával kapcsolatban.

A Smart a márka 1998-as bevezetése óta egyfolytában veszteséges, és úgy tűnik, az újabb típusok bevezetésével egyre csak romlott a helyzete. Különösen az apró Roadster típus eladásai múlták alul a várakozásokat, amelytől már meg is szabadult a Smart: a gyártást leállították, és a jogokat a gyártósorokkal együtt eladják egy brit cégnek. A fordulatot azonban az új, Mitsubishi technikára épülő ForTwo családtól várják, amely a jövő év első felében érkezik.