Orrmotoros lehet a Honda NSX

2006.03.23. 10:22

Még a Hondánál sem biztosak benne, hogy milyen lesz az új szupersportkocsijuk: úgy hírlik, egyelőre két, egymástól igencsak eltérő prototípus tesztelése folyik.

Az egyetlen közös pont a korábban beígért nagy fordulatszámú, kb. 500 lóerős, V10-es motor, de ezt az egyik prototípusban középre, a másikban viszont az autó elejébe építették. A Honda szakemberei tehát még arról sem döntöttek, hogy az új típus, amely legkorábban 2009-ben kerülhet forgalomba, milyen elrendezésű legyen. A középmotoros felépítés mellett szól, hogy a régi NSX révén a Honda komoly tapasztalatokat szerzett ezzel az építésmóddal kapcsolatban. A nagy japán riválisok azonban – a Toyota és a Nissan – orrmotoros szupersportkocsikon dolgoznak, és a Honda számára az is fontos lenne, hogy jövőbeli csúcsmodelljét könnyen össze lehessen hasonlítani a vetélytársak hasonló modelljeivel.

Az NSX utódról ezen felül csak annyit hallottunk, hogy nagyjából az olasz sportkocsigyártók alapmodelljeivel – a Ferrari F430-assal és a Lamborghini Galardóval – lesz egy árszinten.