Ferrari 575 GTZ: Yoshi új Ferrarija

2006.04.13. 13:29

Íme, teljes pompájában láthatjuk a Zagato legújabb kreációját, amelyről korábban csak egy homályos kémfotót tudtunk szerezni .

A milliárdos autógyűjtő, Yoshi Hayashi – az autó mellett álló japán férfi - az 575 Maranello alapjaira készíttette a különleges karosszériát azzal a kikötéssel, hogy emlékeztessen az épp 50 éve bemutatott, és szintén a Zagato által épített 250 GTZ-re. A végeredmény érdekes keverék:


Ferrari 250 GT Zagato

ugyan néhány részlet valóban a szépséges őst idézi – ilyen a fektetett franciakockás hűtőrács, a kétszínű fényezés, és persze a Zagato névjegyének számító kétpúpú tető – az alapforma mégis sokkal agresszívebb, mint a nagyszerű előd esetében: van benne egy kevés a legendás 250 GTO karakteréből, sőt, a 612 Scagliettiéből is.

A legtöbbünk számára nyilván semmiféle jelentősége sincs, de az 575 GTZ-ből ez az egy példány készül, és alighanem ez is Hayashi úr gyűjteményében áll majd, a többi méregdrága olasz sportkocsi közt, de még mielőtt elfoglalná helyét a garázsban, kiállítják a Villa d'Este Concours s'Elegance nevű eseményen, hogy az értő közönség élőben is megcsodálhassa.