Megint Amerikába készül az Alfa Romeo

2006.05.05. 13:00

Ezúttal nem a távoli és ködös jövőt tervezgetik: az első Alfa Romeók már 2007-ben megjelenhetnek az amerikai piacon.

2002 környékén már hallottunk egy hasonló tervről, de akkor is 2006-2007-es időpontot jelöltek meg a Fiat vezetői, majd a pénzügyi krízis mélypontján lekerült napirendről a kérdés. Úgy tűnt, a Fiat csoport hosszabb távon is megelégszik a Ferrari és a Maserati észak-amerikai jelenlétével. A Fiat anyagi helyzete mára normalizálódni látszik, így újra elővették a terjeszkedés ötletét. Legújabb típusaik ráadásul már megfelelnek az amerikai előírásoknak is, így következő év végén három modellel – a Brerával, a Spiderrel és a 159-essel – indulhat a piac meghódítása. Emellett állítólag a 8C szériaváltozata is kapható lesz. A Maserati technikán alapuló sportkocsiból ugyan csak néhány száz darab készül, de itt nem is a mennyiség a lényeg: az autó feladata a márka sportos imázsának kifényesítése lesz.

Az Alfa még 1995-ben vonult ki az amerikai piacról, mivel akkori csúcsmodelljük, a 164-es messze a várakozások alatt teljesített, így a Fiat Amerikában jelentős veszteséget volt kénytelen elszenvedni.