Tenyérnyi üzemanyagcellás autó gyerekeknek

2006.05.19. 13:23

Mire a gyerekek felnőnek, talán már igazi üzemanyagcellás autót is vehetnek majd, addig azonban itt van nekik az amerikai Horizon Fuel Cell Technologies tudományos játéka, a H-Racer.

A tenyérnyi – azaz pontosan 16 centiméter hosszú és 11 centiméter széles – négykerekűben valóban megtalálható az üzemanyagcella és a villanymotor, sőt, az aprócska hidrogéntartályt a mellékelt napelemes hidrogénfejlesztő segítségével maguk a gyerekek tölthetik fel. A készítők szerint a dolog egyáltalán nem veszélyes, hiszen a légköri nyomáson tárolt néhány köbcenti hidrogén akkor sem okozhat komoly kárt, ha meggyullad, viszont ekkora mennyiséggel is elmegy a kisautó néhány métert.

A H-Racerrel ráadásul a szülők is tanulhatnak egy keveset az új technológiáról, mivel a kisautó építőkészletként érkezik. A Horizon tudományos játéka ráadásul nem is kiugróan drága a többi működő játékhoz képest: állítólag mintegy 80 dollárba, azaz átszámítva úgy 16 500 forintba kerül.

Azt egyelőre persze nehéz megjósolni, hogy mennyire lesz sikeres a gyerekek és szüleik körében a hidrogénhajtású autó, hiszen még nem került forgalomba; a gyártó egyelőre a nemzetközi terjesztés megszervezésén dolgozik.