Üzemanyagcellás Honda 2009-re?

2006.05.23. 13:30

A Honda vezérigazgatója szerint a sorozatgyártás három éven belül beindulhat. Takeo Fukui ráadásul azt is elárulta, hogy már az idén bemutatják a Honda üzemanyagcellás fejlesztéseit összegző tanulmányautót, amelyben már számos, szériagyártásra érett megoldással találkozhatunk.

Más forrásokból úgy tudjuk, a Honda szakemberei az üzemanyagcellás hajtás több lényeges problémájára is megoldást találtak. Többek közt több mint 550 km-re növelték a kísérleti járművek hatótávolságát, és elérték, hogy a hajtáslánc fagypont alatt is működőképes maradjon. Bár a Hondán kívül több más gyártó is azt ígérte, hogy az évtized végére szériagyártásra érett üzemanyagcellás járművet dob piacra, eddig úgy látszott, a legnagyobbak sem lesznek képesek állni a szavukat. A GM, a Ford, a Toyota, a DaimlerChrysler és a Hyundai sem halad úgy a fejlesztéssel, ahogy szeretné, és az utóbbi évek során olyan vélemények is napvilágot láttak, hogy a fejlesztések csak 2020-ra eredményezhetnek piacképes személyautókat. A Honda az első, szériagyártású benzin-elektromos hibrid autó kifejlesztéséért folytatott versenyben annak idején alul maradt a Toyotával szemben, de most visszavághat a kisebbik japán gyártó, ha valóban elsőként lesz képes piacra dobni egy üzemanyagcellás autót.

A megoldás elterjedésére persze még ez után is évtizedeket várhatunk, hiszen jelenleg még csak csírájában létezik az üzemanyagként használható nagy nyomású hidrogént forgalmazó töltőállomások hálózata. Még a legfejlettebb ipari országokban is legfeljebb néhány tucat ilyen kút épült, és nagyrészt ezek is kísérleti célokat szolgálnak.