Bemutatkozott a Kia Carens

2006.05.26. 09:54

Tegnap Madridban a Kia bemutatta a Carens buszlimuzin legújabb generációját. A 4545 mm hosszú, öt- és hétszemélyes változatban egyaránt gyártott Carenst teljes egészében az európai vevők ízléséhez igazították, orr-részét mélyre húzott első lökhárító, két vízszintes krómcsíkkal tagolt hűtőrács, süllyesztett légbeömlő és nagy, érdeklődő lámpatestek jellemzik.

Fél centivel szélesebb és 40 mm-rel magasabb elődjénél, ennek ellenére formáját úgy igazították, hogy a korábbi 0,35 helyett csupán 0,32 lett a légellenállása. A 13 centivel megnyújtott a korábbinál tágasabb belső teret ígér.
Speciálisan keskeny, a hátsó futóműt tartó segédkeretbe integrált benzintankot szereltek az autóba, amivel a hátsó padlót 40 mm-rel sikerült lejjebb süllyeszteni, azaz a Kia számításai szerint 180 centis emberek is kényelmesen elférnek az utolsó sorban. A középső és hátsó üléssorok lehajthatók, amivel az alaphelyzetben 400 literes csomagtér 2106 literre bővíthető.

Egy hatfokozatú kézi váltóhoz kapcsolódó 140 lóerős CRDi motorral, illetve egy ötfokozatú manuálissal kombinált, szintén kétliteres, folyamatosan változó szelepvezérlésű 144 lovas benzinessel kínálják az új buszlimuzint. Kérésre és némi felárért négyfokozatú, kézzel is kapcsolható négysebességes automatával is felszerelhetik a típust. A Carens kormányzása igen közvetlennek ígérkezik, hiszen ütközéstől ütközésig csupán 2,86 fordulatot tesz a kormánykerék. A tárcsafékek erejét ABS és EBD optimalizálja, a Carens féktávja 100 km/h-s sebességről 41,8 m.
A gyár várakozásai szerint a vásárlók nagyjából fele-fele arányban választják majd az öt- és a hétüléses változatot, míg motorból inkább a dízel lesz kelendő, 65-35%-os arányban.