Marcos TSO GTC: csiszolt gyémánt

2006.07.14. 15:24


Galéria - kattintson a képre

A hosszú orrú kupé egy kicsivel erősebb és még sokkal agresszívebb lett, mint közvetlen elődje. A TSO GT-t tavaly tavasszal mutatta be a Marcos, és már akkor is lenyűgözőnek találtuk, bár a forma egy picit még nyers volt. A GTC nevű, új változaton azonban kijavítottak minden apró bizonytalanságot.


Galéria - kattintson a képre

A formaterv alapvető arányai nem változtak, de a GTC orrán nagyobb, és határozottabb formájú, a két szélén sarkos kialakítású nyílást láthatunk, így az autó még gonoszabb pofával bámulhat bele az előtte araszolók tükrébe. A többi részleten már nem változtattak ennyit: a sárvédőívek talán egy picivel hangsúlyosabbak lettek, és kicserélték a tükröket, illetve a felniket, de ami eddig is jó volt, azon szerencsére nem változtattak semmit.


Galéria - kattintson a képre

Az új változatba is Chevrolet V8-as kerül, amelyből az angolok 420 lóerőt hoztak ki, de állítólag már készen van egy komolyabb tuningcsomag is, amellyel 462 lóerőre növelhető a motor teljesítménye. A Prodrive üzemében készülő könnyű, térhálós vázszerkezetre épülő, műanyag elemekkel burkolt karosszériában, a hatsebességes kézi váltóval kombinálva már a gyengébbik nyolchengeres is csodákra képes. Az autó 4,1 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-s sebességet, 8,5 másodperccel az indulás után már 160-nal száguldhat, 80-ról 112 km/h-ra pedig 2,1 másodperc alatt képes felgyorsulni. A GTC végsebessége 300 km/h körül van.


Galéria - kattintson a képre

A TSO GTC ráadásul nem is különösebben drága a saját kategóriájában. Az alapváltozat ára 49 950 font, azaz napi árfolyamon számolva mintegy 20,6 millió forint, míg a targatetős R/T kivitel pedig 53 950 fontba, azaz kb. 22,2 millió forintba kerül.Csak összehasonlítás-képpen: Angliában egy alapkivitelű, 325 lóerős Porsche 911 Carrera több mint 59 ezer fontba kerül, egy Turbo ára pedig megközelíti a százezret.